Jótékonysági hangverseny a zongoráért

2008-06-09 21:34:33 - Hargittai Éva

Jótékonysági hangversenyt szervez a Gyulai Arany János Művelődési Egyesület és az Erkel Ferenc Zeneiskola.

A június 13-án, 19 órakor a zeneiskola nagytermében megrendezésre kerülő koncert célja, hogy Erkel Ferenc szülővárosa egy Steinway hangversenyzongora birtokosa lehessen.

Az est nyitányaként zeneiskolás növendékek mutatják be tehetségüket, majd Czeglédi Katalin énekművész jóvoltából Grieg Szeretlek, Mozart Figaró házassága – Susanne rózsaáriája, valamint Massanet Manon című operájából „Adieu notre petit table” című ária hangzik el.

Kepenyes Pál zenetanár Monti Csárdását adja elő Fekete Katalin zongorakíséretével. Bodó Vass Éva operaénekes, művésztanár Bizet Carmen és Saint-Seäns Sámson és Delila című művekből énekel szintén zongorakísérettel.

Az est folyamán Benedekfi István, Gyalogné Veres Katalin, Papp Izabella előadásában egy trió szonáta hallgatható meg, majd Kepenyes Pál klarinétpolkával lép színpadra.

Emődi Ildikó operaénekes Puccini Tosca – Tosca imáját, végezetül Verdi Aida – Ritorna vincitor című áriáját adja elő.

A hangversenyzongora megvásárlása érdekében tett felajánlásokat a hangverseny helyszínén, a zeneiskolában (Bartók Béla u. 3.) tehetik meg.

A koncertet a Wenckheim Krisztina Közalapítvány támogatja.